Ahogy már említettük, előfordulhat, hogy a háztető egyszerűen nem felel meg ezeknek a kritériumoknak. Ebben az esetben általában a szakemberek kiszámolják, hogy például a rossz tájolás mennyiben befolyásolná a termelést, és ha olyan eredményt kapnak, ami még éppen elfogadható, akkor azt szokták javasolni, hogy érdemes kompromisszumot kötni, és kitartani a telepítés mellett.
Ha viszont a minőségi működés nem garantálható, a háztetőtől sajnos el kell tekinteni. De ez még nem feltétlenül jelent bajt, hiszen mindig vannak alternatív lehetőségek. Ha a családi ház nem is, egy melléképület, például egy garázs már lehet, hogy megfelelő a napelemek megtartására, amiket aztán egyszerű átkábelezéssel összeköthetnek az otthonunkkal, szigorúan ügyelve persze az esztétikai szempontokra is.
Másik bevett módszer a földre telepítés, amelyhez léteznek külön erre kifejlesztett rögzítés technikák. Ha a kertben van elég hely, és ott kellő napfény éri őket, akkor bátran állíthatják oda napelemeinket, a hatás ugyanolyan kifizetődő lesz. Erre a felmérésre tehát, amelyben az inverter helyétől kezdve az utolsó kábel rögzítéséig mindent ellenőriznek és megterveznek a szakemberek, alapvetően szükségességű.