Monokristályos napelem

Régen még fejfájást okozhatott a napelem rendszer kiválasztásában, hogy monokristályos vagy polikristályos napelem rendszert szereltessünk fel. Hatékonysága miatt mára a monokristályos napelem rendszer lett az abszolút uralkodó a két típus közül.

A legtöbb gyártó kínálatában még megtalálhatóak a polykristályos napelemek, azonban egyre ritkábban találkozunk velük. Mivel a monokristályos napelem rendszereknek jobb a hatásfoka, és most már nem drágább az előállítása, a nagyobb gyártók elkezdtek szinte kizárólag monokristályos napelemeket készíteni. 

Hamarosan már egyáltalán nem, vagy nagyon ritkán lehet lehet kapni polikristályos napelemeket, de nem azért, mert elfogytak. Egyszerűen a monokristályos technológia hatékonyabb és elérhetőbb lett.

A monokristályos napelemek előnyei

Mindig igaz volt, hogy a monokristályos napelem hatásfoka nagyobb, mint a polikristályosé, ami azt jelenti, hogy ha ugyanannyi ideig süti őket a nap, azonos körülmények között, a monokristályos napelem több áramot fog nekünk termelni.

A napelem technológia folyamatosan változik. 2010-ben a monokristályos napelemek 15-17%-os hatásfokkal, a polikristályos napelemek 14-16%-os hatásfokkal bírtak. A SHARP új, félcellás monokristályos napelemei 19-20%-os hatékonyságuak, ami azt jelenti, hogy közel 125%-os a hatékonysága egy régebbi polikristályos napelemhez viszonyítva.

Elmondhatjuk, hogy ma a monokristályos napelemek közel azonos áron nagyobb hatásfokkal, ezáltal nagyobb teljesítménnyel tudnak működni. A monokristályos napelemek akkor teljesítenek jobban, ha a telepítés területén a napsütéses órák száma magasabb. Magyarország a napsütéses órák száma alapján Európa középmezőnyébe tartozik, nehéz másik országgal összevetni. (Németország nagyobb városaiban 20%-al kevesebb az éves átlag).

Monokristályos napelem rendszer árak

Félcellás monokristályos napelem rendszer

Napelem rendszerünk nagy ellensége az árnyék, mert a napelemünk akkor tud megfelelően teljesíteni, ha direkt napsütés éri. Felmérőink ezért is igyekeznek olyan felületeket találni, ahol árnyékolásmentesen lehet felépíteni a rendszert, viszont a felhőket még mi sem tudjuk leradírozni az égről. Mi a megoldás?

A napelem – leegyszerűsítve – úgy működik, hogy csak azok a cellák tudnak áramot termelni, amiket közvetlen ér a napfény, árnyékolás nélkül. A félcellás napelem, ami keresztben „ketté van vágva” kétszer annyi cellát tartalmaz, így, ha egy részét kitakarja egy felhő, nagyobb marad az aktív, még mindig termelő felülete. Ezáltal kisebb lesz az árnyék miatti veszteség.

További hozadéka ennek, hogy a félcellákon áthaladó áram erőssége a fele a hagyományos cellákénak – ezért a hőmérsékletük alacsonyabb. A félcellás napelem tulajdonságairól a Félcellás napelem cikkünkben olvashat.

**MONOPRICES**