A napelemeknek három különböző típusa ismert: amorf, monokristályos és polikristályos szerkezetű napelemek. Ezek teljesítményükben és megjelenésükben is nagymértékben különböznek. A legrégebben használt, és éppen ezért a legkifinomultabb technológiának a kristályos napelem számít. Ezeket már 1954 óta, nagy tisztaságú szilícium cellákból gyártják, amelyeket sorba kötve, egy üveglap és egy műanyag hátlap közé laminálva készítenek.
Napelemek típusai
A napelemeknek három különböző típusa ismert: amorf, monokristályos és polikristályos szerkezetű napelemek, teljesítményükben és megjelenésükben is különböznek.
Polikristályos napelem
A polikristályos napelemeket egyszerűen kristályos napelemeknek is nevezik, ha közelről megnézzük a cellát, látszódnak a szabálytalan elrendezésű kristályok. Ahogy a nevéből is adódik, már nem egy, hanem több kristály alkotja. Öntési technológiával készülnek. Külsőleg kékes-lila színűek A kristályokat tömbben, azaz öntecsben növesztik, majd ezt a tömböt szeletelik fel vékony szeletekre, így kapják a cellákat.
Az egyes cellák ónszalaggal vannak összeforrasztva, majd többrétegű védőburkolatba helyezve. Előállítási költségük alacsonyabb, mint monokristályos társaiké, viszont kisebb hatásfokkal is működnek (13-17%).
A gyári garancia 25 év, élettartamuk minimum 30 év. Ez a polikristályos típus, a tájolásra és dőlésszögre kevésbé érzékeny, így a napelemes rendszerek telepítésekor, szélesebb felhasználási lehetőséget nyújt. Az ára kedvezőbb, mint a monokristályos típusé. Napjainkban a világon jelenleg ebből a típusból épül fel a legtöbb erőmű és háztartási méretű napelemes rendszer.
Monokristályos napelem
Egykristályos napelemeknek is nevezik ezeket a napelemeket. Azért egykristály, mert a gyártástechnológia során egy henger alakú hatalmas kristályt növesztenek, majd ezeket vágják szintén vékony szeletekre. A monokristályos napelem több cellából épül fel, és minden cella egy kristályszerkezetet alkot. Több szilícium réteg összehegesztésével készül. Cellái fekete színűek, külsőleg jól elkülöníthetőek. A szeleteket a polikristályos napelemhez hasonlóan összeforrasztják, többrétegű védőburkolatba helyezik és így állítják össze a napelem táblát.
Hatásfokuk a kereskedelmi forgalomban kapható szilícium alapú napelemek között a legmagasabb, 14-20%. A gyári garancia 25 év, élettartama minimum 30 év. Ez a monokristályos típus, a tájolásra és dőlésszögre érzékenyebb, így a napelemes rendszerek tervezésekor erre fokozottan oda kell figyelni. A monokristályos a forró égövi, direkt napsugárzás, a polikristályos az északi területeken kialakuló szórt fény esetében teljesít jobban. A kettő hatásfokában csak egy minimális eltérés figyelhető meg.
Vékony rétegű (Amorf) napelem
Az amorf, vagy más néven vékony rétegű napelem a legolcsóbb, de a hatásfoka is ennek a leggyengébb (5-8%). Éppen ezért nagy felületre van szükség belőlük. Nem tagolt napelem, teljes felületét egyetlen fekete árnyalatú amorf kristály alkotja. A vékonyrétegű napelemek mindössze alapanyagukban egyeznek meg a kristályos napelemekkel. Az összes típus közül ezt fejlesztik a leggyorsabb ütemben. Gyártásuk során az hordozórétegre gőzölik fel a félvezető rétegeket, ami lehet üveg, fém vagy más időjárásálló anyag. Így hajlékony, hordozható napelem is gyártható.
Előnye a kristályos napelemekhez képest, hogy kevésbé érzékeny a melegedésre, és szélesebb fényspektrumot tud hasznosítani. Felületük szép homogén és lehet átlátszó, valamint hajlékony kivitelben is készíteni. Ezek esztétikai, valamint építészeti szempontból is fontosak lehetnek. A gyári garancia 10 év, élettartama kb. 15 évre tehető. Ezek a típusú napelemek, nagyobb felülettel rendelkező épületeken alkalmazhatóak napelemes rendszerek építő elemeiként.
A mono- vagy polikristályos modulokból álló napelemes rendszerek 2.5- 3-szor kisebb felületet igényelnek az amorf technológiához képest és a modulok ára kb. 1.5-szerese az amorf modulokhoz viszonyítva.
Nem találta amit keresett?